ROMA-NEMZ-TAB-21-0067

A hátr. helyzetű roma fiatalok depriváltsága hármas. Egyrészt otthon sem kapják meg a szükséges fejlesztést, így iskolai sikertelenségük prekódolt, másrészt ebből fakadóan mentálhigienés állapotuk sem jó, harmadrészt kisebbségi komplexusuk is kialakul sokszor a többségi társ. előítéletei és saját nemz. önazonosságuk hiánya miatt. A hosszú nyári tanítási szünet ráadásul sok család számára jelent a gyermeke felügyelete miatt gondot, így a tábor erre az időszakra épít. Igyekszik mindezen gondokra egyfajta gyógyírt adni. A fiatalokat ingyen táboroztatjuk bentlakásos tábor keretében 2021.08.09-15 között a Dorcas Kempingben. Célunk hogy nemzetiségi önidentitásukmegerősítsük és tartalommal töltsük meg. A szabadidős foglalkozások által erősítve közösségi kapcsolataik és javítva lelki állapotuk. Atáborlakók hasznos ismereteket is elsajátítanak mely kompenciák aztán a tanulmányok során is kamatozhatnak (a megszerzett plusz lelki motivációról nem is beszélve). A bentlakásos, 7 napos tábor célja 6-12 éves, hátr. helyzetű roma gyermekekkel (21 fő, 2 kísérő) a roma kultúrát és hagyományt mélyebben megismertetni, bővíteni nemzetiségi és néprajzi ismereteiket. Kiemelten fontosnak tartjuk az anyanyelv használatát, minden nap lovári nyelvoktatást tervezünk. A programokat úgy állítottuk össze, hogy a roma hagyomány lehető legtöbb területét érintse (nyelv, kézművesség, zene, tánc, roma irodalom, motívumvilág,). E mellett egyéb kulturális programokat is tervezünk. (Kirándulás, városnézés, játékos vetélkedők, sportfoglalkozások.). A foglalkozások révén erősítjük az identitás megőrzését, növeljük önbizalmukat, hagyományok iránti elkötelezettségüket, tiszteletüket. Várható eredményeink között szerepel a nemzetiségi önazonosság megőrzésének és erősítésének, a cigányság integrációjának elősegítése, a gyermekek jellemének pozitív alakulása, szókincsük és nemzetiségi kultúrájuk fejlesztése.